Cégünkről
A láb és betegségei
Talpvizsgálat
Fórum
Elérhetőségeink
Hallux valgus, talpbetét, talpvizsgálat, harántboltozat süllyedés, talp probléma

 


Hallux valgus

Hallux valgus, láb probléma, talp problémaE gyakori, sok ember életét megkeserítő elváltozásra még nem találtak jó magyar nevet. Az öregujj gacsos, azaz befelé, a kis­ujj­ak felé fordult helyzetét jelenti.

  • Kialakulása
    A betegség úgy kezdődik, hogy a harántboltozat lesüllyed, a lábfej szétterül, emiatt az első és második lábközépcsont eltávolodik egymástól. A nagy­ujj alappercén tapadó erős inak nem rövidülnek meg, ezért az öregujj­at alapizületében megtörve, a kettes ujj felé és alá húzzák. A második ujj, helyet adva az öregujj­nak, kalapácsujj­szerűen deformálódik.
  • Tünetek
    A befelé álló bütyök felett található kis nyáktömlô, a cipő irritációja miatt rendszeresen begyullad, néha el is gennyesedik. (Gyulladásmentes állapotban is igen fájdalmas, hát még ilyenkor.) A gyulladás ráterjedhet a környező csonthártyára. A lesüllyedt harántboltozat miatt a talp­on fájdalmas bőrkérgesedés képződik. A kalapácsujj pedig önmagában is szörnyű (l. alább).
  • Megelőzés
    Igen fontos, hogy a hallux valgus és a kalapácsujj a harántboltozat süllyedése miatt jön létre , tehát az idejében alkalmazott talpbetét megelőzi a kialakulását.
  • Nyomásponti kép
    Hallux valgus, talpvizsgálat, talpbetétA harántboltozat süllyedése miatt az előláb nem a normális helyen, hanem a III. lábközépcsont fejecsén (1.) és a sarkon támaszkodik a talajra. Emiatt a láb három helyett két ponton fekszik fel a talajra. Ez a bizonytalan talajfogás a lábszár és combizmok korai kifáradását okozza. A boltozat hiánya miatt elveszik a járás rugalmassága, könnyedsége. Ez pl. sportolók esetén különösen zavaróvá válhat. A láb szétterül, vagyis a lábközépcsontok legyezőszerűen eltávolodnak egymástól. Az I. ujj befelé fordul (3.), mivel a rajta tapadó erős ín befelé húzza. A lábujj alapja befelé irányuló göböt (2) képez, amit bütyöknek, hallux valgus­-nak nevezünk.
  • Gyógyítása
    A hallux valgus megelőzésében, a már kialakult elváltozás további romlásának megakadályozásában fontos szerepe van a jó talpbetét­nek. A talpbetét tartós használata a boltozat regenerálódását eredményezheti. A fixált, elhanyagolt bütykösödés már csak műtéttel korrigálható. A műtét után pedig a talpbetét viselése, mondhatjuk kötelező.

Design: farkasnet.hu